Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A igaz lélek

2012.03.04

 Az igaz lélek

 

Az ember,

Kinek lélek adatott,

Nem nézi le a napot,

Mikor a másik fogantatott.

A szépnek szellemét nézve,

Belenézek szépen szép szemébe:

Csupa jót gondolok rólad!

Mondom és gondolom,

Érzi szívem s lelkem oly mélyen,

Ami csak széfem rejtekében oldott.

 

Viszonozni tudod é szerető mondatimat

Te ember?

Látsz,

Látó szemeiddel,

Hallasz,

Halló füleiddel,

Megtaláltad ezen ajándékidat?

Tudod-e érezni azt, mit ő gondol,

Vagy lelkedben most is indulat tombol?

Tudsz úgy érezni, mint ártatlan gyermek,

Kinek szemét nem rontja ártó rossz permet,

Amit a rossz reá vethet általad.

Vagy eláraszt az ártó métely.

 

Tudod úgy látni az ő gondját és búját,

Mint érző ember szerette baját?

Hiszen ember ő is, ha fene is fenét mond,

Talán különb, is mint oly sok kevély vezér.

 

 

Tetszik-e valakinek, amit a lelkem mond,

Azt hiszed, érdekel ez a gond?

Lepergő esőcsepp kabátom oldalán,

Amit pillanat alatt elfúj az orkán,

Mit keltett népünk minden hegyek ormán.

Utálat veleje olyan itt,

Mint galambok tojadéka gallérodon,

 Mint kígyó ivadéka keshedt kebleden melengetve.

Lepergetve, elmerengve,

légypiszokként elfeledve.

 

 

A külcsín Istentől kapott,

A belbecs is fentről rendeltetett,

Mily szép is tud lenni a külső

Ami sok költőt ihletett meg,

Csak csodálni tudom a sok szépséget

Amit Istenünk szavával teremtett.

 

 

 

Csodálom a csodás szempárt,

Mely édesen nézve vádol,

Szakadj már el a mától!

Mondja: légy önmagad végre,

Ne egy manipulátor kéje-

Kedve szerint vezetve.

 

Tudod mennyi mindent kaptál?

Ingyen a külsőd és bensőd,

Tested és lelked

És mindent, amid van,

Oly sokat mit ember el nem képzelhet

Amit ember meg nem ért

Amin változtatni nem tudhat.

A teremtés fensőbb privilégium,

Mely embernek túl fennkölt tehetség.

 

 

Ezért a mélységet választod?

Csak azért mert dúlva árasztod

El elménket írott maszlagoddal

És a dühöt vágyod nekünk, pórnépnek

Kit zöld banánnak nézve

Meleg keltetőben érlelve

Elteszel polcra rothadó gyümölcsnek.

 

Rárakódott kosztól megvetemedhet-e

Az emberi elme

Melynél kevés csodálatosabb.

Képes vagy takarítani benne?

 

 

A gondolkodás bűnét elkövetve,

Megtisztulhatunk fehérre,

A kedvenc színem itt most a fehér lett

A fekete számomra elveszett,

A szürkét sem ismerem,

A hófehér

Hideggel együtt így mesél:

 Szavaimért eljöhet a hóhér.

Tudod mit? Küldd csak, most

Az ítélet végrehajtóját,

Hadd nézzek bele torz szemébe,

Hogy mutathassam neki leghosszabb ujjam,

Úgy középről csak neked.

Ne a torta gyertyáit fújjam,

Halálomkor ne csak orromat túrjam

Tehetetlenül, mint újszülött gyermek.

Áldozatom legyen oly kemény,

Mint jégből gyúrt hógolyó ami

Akár ólom lövedék

Átfúrja szívét

Ártó démonoknak.

Gondolataidat megmérgezheti sallang,

Mint disznók elé tompa gyöngyöt vető hang,

Ostorozza a kigondolt rosszat, aki

Ugyanúgy gyermek volt akkor

Mikor még mit sem tudtál magadról.

Elkorhad értelme és jónak dicsérete,

 

 

Az elme elsötétül,

A szent gonoszba fordul,

A tett föld alá vetett lesz.

A rossz vezérfonalat vesz.

Jó ez így nékem, sej- haj!

Hangzik vélt igazad,

Pedig lelked mélyen

Látod a fekélyt.

 

 

Mely sóhajt oly sokszor felszakaszt,

Köhögve okádná ki a szennyet

Ami mindig és mindenkor elveszt,

A rossznak tudása bozótos rejtekén.

 

 

 

 

 

EZT! Nektek kedves ódzkodók,

Mások vélt értékivel utálkozók,

Inti két karom féléd,

Keresztbe

A nem kívánt szenvedély gesztusát,

Feledvén a kultúrát,

Árokba túrva a tunyát.

 

Kik széllel bélelt tetszelgést,

Észre nem véve a szenvedést,

Oldalba bökve bősz társát,

Sátánként röhögve sorsosát

Veti bele

Mély lávatavába.

 

Gyűlölet útján kuncsorgók,

Fejvesztést-terhét kívánva,

Néztek e szentnek szánt világra,

Mit Isten teremtett,

Neked.

 

NEKÜNK IS! - szól népek árja,

Szerinted te vagy az árja?

Lázadsz teremtőd tettén,

Hisz én vagyok a világ tetején-

Gondolod és leszállasz

A tetőről a mocsárba.

 

 

Nemet mondok e fekáliára,

Mert ily emberé nem lehet Isten Országa,

Az csak a békesség jutalma lehet,

Vágyod?

Tedd ezt!

 

Gondolkozz!

Nem megy?

Tán eme orwelli hasonlat

Felnyomja agyadat,

a helyére.

 

 

Fűrész leszel vagy fűrészbak?

Bár négy lábon állva

A gazdád abrakját várva

Fűrészbakként tengeted életed.

Koncon jót marakodhatsz

És marad neked egy nagy ló… fej

Amit ágyad fölé akaszthatsz

Mint trófeát

a fejvadász.

 

 

 

Választhatod a fűrészt,

(most írom a véres részt!)

Kivájva vak szemed,

Levágva suta kezed,

Amúgy tocsogósan s véresen,

Jó angolos a marha szelet,

Inkább megcsonkítva testedet,

Levágva fölös részedet,

Füledet öntsd ki forró ólommal,

Jobb, mint telehordják lommal,

Ami felgyújtva elégeti testedet,

Akkor megmaradhat szellemed,

Tisztán.

 

 

Így leszel jobbá önmagadnál

A gyűlölet útja nem a Szenté,

Inkább két deci jó magyar fütyülős baracké.

 

Lobogtass zászlót, mert az jó,

Kiállni értünk használható

Érték, mert hazánk csak egy van.

Tedd köteles részed oda,

Ahol nem csak egy óda

Dicséri léted.

 

 

Részed a jóban akkor hasonlatos lesz

Friss hajnali harmathoz,

Éltet és nem veszejt.

 

 

Iga csak egy jó,

Ahol nem kötik be a nyomtató ökör száját,

Telehagyják emberek padlását,

Hol nem csak dagadt ruha szárad,

Meghagyják jó füstölt étked,

Hogy gondozhasd szeretet néped.

 

 

Ha a színét nézed, vesztesz,

Embert magad mellé nem nyersz,

Kaphatsz ugyan bátor fejvadászt

Ki fejeket hozván eléd skalpokat ad kezedbe,

Legyőztem a gonoszt! –mondod.

Fejezd be,

Szól a lélek hozzád.

Mert

A kártya

Csak ördög bibliája,

A bája

A sátán hagymáza,

Tudhatod jól.

 

Ha nem hiszel,

Leszel tenmagad nyáján ösztöke,

Mit magadnak teremtettél.

Bár később felesleg leszel,

Elvetett rossz étek,

Majd mások tálja früstöke,

Avas zsírként

Elfogyaszt a fogyasztó.

Ennyi is nem több.

A szeretet jobb kenyér a rossznál,

Gondolj arra: rossz már!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.