Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erik a Kőhidnál

2012.04.01

 

 

Erik a Kőhídnál

 

Időbeni utazásra invitáló képek,

Mint felhalmozott emlékévek,

Motoszkálnak fejemben.

 

Felrémlik előttem jó sorom,

Szép évimet nem számolom,

Miből oly sok volt.

 

Rossz esztendők is felrémlenek,

A vélt s volt gond mind ártó sereg,

Felejtődnek sorban.

 

A sors adott számomra sok jót,

Olykor velem együtt álmodót,

Is, csak nekem.

 

Történelmi alakok végtelen sora,

Mutat példát, mit kevély sok ostoba,

Elás a mélybe.

 

Nem tanulván mások hibái során,

Az erényt elvetve bután s kábán,

Csak vannak.

 

Így látom vikingek igaz hősét,

Földrészek bátor felfedezőjét,

Vörös Eriket.

 

Ki harcos hódító volt sok éve,

Kinek rőt üstökű zord képe,

Velünk mereng.

 

Évszázadok homálya fedi igazi énjét,

Rettegők által kreált torz rémségét,

Értetlen lesi.

 

Nem más volt Ő, mint népe harcosa,

Erős férfi és nem egy most szült suta,

Bátor vezér.

 

Kőhíd lábazatánál talán nem állt soha,

Vizi világot választott, mint sok sorsosa,

Felfedezve Amerikát.

 

Hősként élt és hősként halt meg,

Emlékét őrzi sok harcos hős tett,

Neve történelem lett.

 

Manapság a harcosok kihaltak,

Erik most talán csak flasztert koptathat,

Belvárosi utcákon.

 

Talán nem is katonaként érezne,

Kopott,foltos zakós íróként létezne,

Rég elfeledve, eltemetve.

 

E mégis bizakodó kép gyanánt irt,

Bizakodó légy mindig és nem pikirt,

Hiszek a jövőben.

 

A hős kit már kevesen ismernek,

Kilép azokhoz, akik most is léteznek,

Indul a világhoz.

 

Rőt üstökét borzoló nagy szélben

Szaporázza lépteit jó reményben,

Nem élt hiába.

 

Sorsát a történelem megénekelte,

Sok vért látott kardját nem tette le,

Csak cserélt.

 

Pennát ragadva vívja most harcát,

Átérzi sok jó ember búját s baját,

S velünk van.

 

Szapora léptei egyszer csak célt érnek,

Tudja jól, hogy sokat tartogat neki az élet,

Még mindig.

 

Zöld erdőség bájos kis völgyében,

Zúgó patakocska partján éberen,

Talál, olyan hidat mely összeköt,

Honnan, nincs aki mérgesen lelök,

A mélybe.

 

Erik a kőhídnál, annak is lábánál,

Világunk sorsáról nem meditál,

Csak érez.

 

Érzi, hogy mélyen értő lelke lett,

És a torz világ hiába felejtett,

Sokat-sokat.

 

Majd felébresztem őket, embereket,

Kiknek jobb élve élni, mint holt test,

Képében.

 

Mohás öreg kőhíd mely épült víz felett,

Áll ezer éve erősen, mindenek felett,

Szívünkben él.

 

Erik a kőhídnál,

Fejében motoszkál,

A Lélek.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kispest, Kábel u.

(Bella, 2012.04.01 23:23)

Több mint ezer éves Vörös Erik lelkéhez képest a vers nem is hosszú! Gratulálok! Jó éjszakát, avagy több ezer éves jó reggelt kívánok!