Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Küzdelem

2012.04.11

 

Küzdelem

 

Vagyok, aki vagyok, csak egy köztetek,

Élem éltem, együtt küzdve veletek,

Nem sorsom ellen harcolva, mint sokan,

Mert az elfogadva, s felfogadva éli,

Saját életét.

 

Nem harcolok azzal, mely megmásíthatatlan,

Szemed lefedi lényed, mint álmatlant a paplan,

Merengve sötétben sok-sok lélek álmatlan,

Szorong szűkös léte értelmén,

Tétlen, lészen.

 

Harcolok inkább magammal, mi vesztett csata,

Változatlan létsikon minden lélek csak önmaga,

Egyéniség kell, hogy maradj, s ne tétova,

Értelem nélküli véglény ne légy soha,

Ki csak van.

 

Létezz örök álmaidban, mint hős erős vitéz,

Soha ne győzzön le sokat tanácsolt józanész,

Hallgatásod sora sok végletes vélemény,

Nyitott füled hall, sőt lát mely egy csoda,

Mégsem tetszik.

 

Racionalizmus szele veszelyt el a mélybe,

Nyomják agyadba a sokkolót kiknek nincs lelke,

Gondolkodásra intve makacs bősz fejedet,

Mocskos sárba nyomva túl érző lelkedet,

Nem ért.

 

Vastagnyakú eltökéltségem harcos mezejére,

Nem hallgatva másra csak szívem igaz velejére,

Tudatom felhág e világunk legfelső tetejére,

Letúrva a józanész minden akadályát,

Teszem, mit tenni érzek.

 

Ma ismét belenéztem igézően szép szemébe,

Azt mi ember vérét oly nagyon felforrósítva,

Élve lépett ét egy oly érzelmes kedves létsikra,

Mi keveseknek adatott.

 

Hallgattam szavait, mint ha Isten lenne,

Szentségtörő: szól lelketlen szép levente,

Üres szívvel letaglózva tengődő dalia,

Kinek kardot adott s adatott sorsa,

Szegény ember.

 

Mikor hallgatom, arcom nem tükrözi gondolatom,

Ám mindig felmerül oly szép szerető ábrándom,

Ábrázatomra kiül igyekezetem sikertelensége,

S mindig észreveszi, hogy kedves szép léte,

Elkápráztat.

Igaz barát szava figyelmeztet: ne tedd!

Hallgatom óvó és gyámolító, féltő szavát,

Ám szívem feledi mások józan okos szóját,

Csak érez, és mint mindig zeng szerelmi ódát,

Erősnek hitt vitézt játszva ki megvédi Tróját,

Paris érzelmét viszi tovább,

Szerelmében elfeledve mindazt,

Mit józanész diktál.

 

Faltörő kosként kiáll szerelméért,

Gondolva azt, hogy érzelme szép vért,

Felövezvén magát hit és sors páncéljával,

Soha nem gondolva azzal, mit szó önmagával,

Rosszat tehet.

 

Ártó rossz némberek irigy szózatai,

Kik nem tudván, hogy fontosabb Ő, neki,

És harcba száll szép s igaz érzelem mellett,

Vállalva azt, hogy rossz ellen soha nem nyerhet,

Igaz vigasz.

 

Leírni lehetetlen gyönyörű sudár termetét,

Látva látni nagy álmodókhoz méltó szép szemét,

Szavai, mint érzések taván termő manna,

Nos, érző emberi lélek, ki az a marha,

Aki tehet ellene.

 

Piciny érintése is csak oda taszajt engem,

Hol pokol minden nap, nélküle, jobb a rossz vele,

Mint fényes napsütés nélküle,

Ébenfekete pillantása mindig vakítóbb a napnál,

Ha nem vetné rám, elsorvadnék,

Tétlen.

 

Csacsog önfeledten, lelke sem marad némán,

Szórja szépségét gondtalan, s én csak állván,

Némán csodálom mily csodával áldotta Isten.

Beszéde emlékeztet színarany csöngésére,

Igazgyöngy árjának áldott vízesésére,

Nézem nyújtózó testének szép esését,

Keblének hullámzó szép szenvedélyét,

Kicsiny örömében is túláradó apró lépését,

Kezében mutatkozó önzetlen szeretetét,

Nyújtja kezét egy szép új világnak,

Gondolatát sem mutatva elutasításnak,

Ében fekete szeme őszintén s szeretve,

Annyit mond: engedj be.

Itt vagyok.

 

Nos, ki vagyok én, aki nem is vagyok,

Ilyen érzésnek ellent nem mondhatok,

Harcolhatok ész által, de nem teljesen,

Ellenállva rossz e érthetetlen küzdelem.

Racionalitásnak fittyet hányva,

Nyelvet nyújtva a mindent váró nagyvilágra,

Várok a rosszat akarók gaz vad ármányára,

Mi ellen érdemes harcolni.

 

Magammal küzdelemben ezen kardot leteszem.

Nem harcolok semmi ellen, hisz csúf kellem,

Küzdelmem inkább sokat szól és ért,

Hasznosabb sokkal valakiért,

Valamiért.

 

Ki ellen? Értelmetlen aforizma,

Valakiért inkább, szól a lelkem,

Érte, aki él belül,

Mélyen értve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.